Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok idő múltán hoztam a részt. Csak jött a suli és valahogy elfejtődött a blog és nem volt ihletem. De most Rebivel megbeszéltük, hogy folytatjuk :) Remélem tetszik.
*Amanda*
Jade nagyon eltűnt, aggódni kezdtem érte, hiszen eléggé zaklatottan ment el. Liam ott ült mellettem és aggódva figyelte az arcom.- Megnézem mi van vele. - suttogtam, mire ő csak bólintott.
Arrafelé igyekeztem, ahol Jade eltűnt. Hallottam a halk zokogását, ami egyre hangosabb lett, minél közelebb értem hozzá. Amikor megláttam azt hittem, hogy ott fogok össze esni. Ott ült a sarokban és egy késsel vagdosta lefelé a gyönyörű hosszú haját, amit mindig is irigyeltem. Odafutottam hozzá és elvettem tőle a kést, majd a lehető legmesszebb helyre dobtam.
- Jade, ne sírj. - öleltem magamhoz a húgomat, aki rángatózott a karjaim közt, miközben minden fájdalom kijött rajta.
- Vissza akarom őket hozni.
- Én is. - suttogtam magam elé meredve, miközben éreztem, hogy én is a sírás határán állok.
Végül nem bírtam és egymást ölelve zokogtunk a földön. A szívemben egy nagy lyuk tátongott apu elvesztése után, hiszen csak ő maradt meg nekünk, ugyanis anyu meghalt szülés közben. Apu volt az, aki mindig segített nekünk, aki járni tanított, aki mindig megvédett és aki ellátta a sebeinket, amikor elestünk. Aki megérett és aki a gondunkat viselte egészen idáig. Már nem fogjuk hallani a mély hangját, ahogy felnevet amikor valamit hülyülünk, már nemfog leszidni, ha hangosan éneklek, már nem fog jó éjt puszit adni. Örökre elment, ahogy Tom is.
Vettem egy mély levegőt, ahogy egy kéz rásimult a hátamra. Lefagyva tekintettem hátra és szembe találtam magam azokkal a barna szemekkel, amikben a jóság csillogott aggodalommal vegyítve.
- Jól vagytok? -kérdezte halkan, mire én csak bólintottam és lassan elhajoltam Jade-től, aki megnyugodott kissé - Gyere, kezelésbe vesszük a hajad!
A kezét nyújtotta Jade-nek, hálásan elmosolyodtam és követtem őket vissza a váróterembe, ami nappaliként szolgált számunkra. Liam leültette a húgomat egy székre és egy ollót hozott elő, majd lassan vágni kezdte a haját, amit Jade a késsel elkezdett. Sajnos későn értem oda, így eléggé rövidre kell levágni neki, amit sajnáltam.
Az arcomat törölgetve mentem az ablakhoz, hogy kitekinthessek rajta. Az eső csak úgy szakadt, ami nem jelentett jót, hiszen akkor...
- Holnap még nem indulhatunk. - hallottam a mély rekedtes hangot, majd éreztem, ahogy mellém állt - Minden okés?
Simított végig az arcomon, mire én egy kicsit elléptem tőle.
- Igen, csak sok ez az egész - motyogtam magam elé meredve.
- Igen az.
- Akkor ti is jöttök velünk New York-ba? - faggattam, legalább így is elterelem magamat arról, hogy arra gondoljak kiket is vesztettem el.
- Persze, hiszen meg kell titeket védeni és a többieket is megszeretnénk találni.
Bólintottam és semleges arckifejezéssel meredtem ki az ablakon, ahol egy-két zombi mászkálgatott. Ezeknek miért kell mindenhol ott lenniük? Megremegtem, ahogy a falnál lévő óriási résnél a szél befújt. A hajam eltakarta az arcom, miközben én lehunytam a szemeimet és elképzeltem, hogy minden rendben van. Hirtelen melegség járta át a szívem, amikor megjelent előttem egy kép, ahogy apuval és Jade-del egy réten szaladgálunk az egyik kora tavaszi reggelen. A könnyek ismét megtalálták az útjukat lefelé. Éreztem Harry-t miközben közelített hozzám, majd az oldala nekem ütközött és szorosan magához vont. A lélegzetem egy pillanatra elakadt és nem mertem megmozdulni. A fiú egyre jobban szorított magához és az arcát a nyakamba temette.
- Vigyázok rád, ne félj! - suttogta, mire megéreztem a forró leheletét, ahogy a jéghideg bőrömnek ütközik.
A szívem eszeveszettül kezdett dobogni, még egyetlen egy fiúhoz sem voltam ilyen közel, mint most. Jól is esett, hiszen minden gondolatomat lekötötte az izmos test, ami nekem simult. Nem tudtam másra koncentrálni, ami segített a fájdalom leküzdésében. Vettem egy mély levegőt és a karjaimat köré fektettem.
- Köszönöm.
Hirtelen halk léptek zaja zökkentett ki minket, mire arrébb álltam tőle és a közeledő alakra tekintettem, aki mosolyogva húzta a húgomat felénk.
- Kész is van az új frizurája. - vezette be, mire Jade pillantása egy kicsit vidámabb volt.
- Jól nézel ki - kacsintott neki Harry, majd megfogta a kezemet és közelebb húzott magához.
Liam és a húgom furcsállva nézte ezt a jelenetet, én pedig csak pirulni tudtam. Nem tudom mi üthetett ebbe a srácba.
- Beszéljük meg a tervet! - mondta végül Liam és szúrósan nézett a zöld szemű fiúra, aki csak meghúzta a vállát és leült az egyik dobozra, magával húzva engem.
Gyorsan felpattantam és Jade mellé telepedtem le, aki csak Harry-t nézte szüntelenül összehúzott szemekkel.
- Szóval, ha az eső nem áll el holnap, akkor sajnos itt kell maradnunk. - magyarázta Li és kitekintett az ablakon - Reméljük, hogy addig nem jutnak be a zombik.
- Lőszerünk van elég. - közölte Jade és felmutatta a táskáját, ami tele volt pakolva golyókkal.
- Már csak élelmet kell szereznünk. - suttogtam, mire a két srác bólintott.
Liam felvette a kabátját, majd Harry-nek dobta a másikat és az ajtóhoz igyekeztek.
- Még is hová mentek?
- A közelben van egy bolt, a raktárban biztos van még kaja. Felpakolunk annyit, amennyit tudunk. - rakta el a zsebébe a pisztolyt Liam.
- Én is megyek - szólalt meg Jade, persze, hogy nem akar az ilyenekből kimaradni. Miért is tenné?!
- Akkor én is.
A két fiú egymásra nézett, majd ránk. A szemeikből láttam, hogy nem szívesen akarják, hogy velük menjünk, már csak az a kérdés, hogy azért mert féltenek, vagy mert szerintük elrontunk valamit. Végül Liam intett Jade-nek és Harry-nek átnyújtotta a fegyvert.
- Akkor menjetek ketten. A helyet is óvni kell - nézett szét a kapitányságon, mire azok ketten csak bólintottak.
Láttam Jade-en, hogy nem szívesen megy Harry-vel, de úgy tűnik Liam itt a főnök, mivel senki sem mondott semmit, csak mentek ki az ajtón. Amint kiléptek rögtön hallani lehetett Jade elégedetlen hangját, hogy miért azzal a sráccal kell mennie.
Megforgattam a szemem és a mellettem ülő fiúra tekintettem, aki engem nézett a kandalló fényénél.
- Nem veszélyes sötétben és esőben kimenniük? - kérdeztem végül, mert kezdtem aggódni Jade biztonságáért.
- Jade és Harry tud magára vigyázni. Ha holnap eláll az eső, akkor minél hamarabb el kell indulnunk és csak is így lehetséges, ha előtte beszereztük a szükséges ennivalót.
Bólintottam és nekidöntöttem a hátam a falnak, miközben lentről kaparászást hallottam. Felkaptam a fejem és hallgatózni kezdtem, de Liam csak megrázta a fejét.
- Már egy ideje ezt csinálják, minden áron be akarnak jutni. Feltételezem csak mi vagyunk az egyedüli emberek a környéken. - motyogta.
Az arcát kezdtem el nézni, amin rettentő nagy szomorúság uralkodott. Teljesen megsajnáltam őt, hiszen nagyon sokat segített nekünk és rossz nézni, hogy valami gondja van.
- Minden rendben? - a kezemet a karjára simítottam, erre ő csak felkapta a fejét és halványan elmosolyodott.
- Hiányoznak... - suttogta elhalló hangon, mire megértettem mindent.
- Megfogjuk őket találni.
Biztattam őt, ő meg csak halkan felsóhajtott, mintha nem lenne benne annyira biztos. El se tudtam képzelni, hogy milyen lehet neki. Én legalább tudom, hogy a szeretteim már nincsenek veszélyben, igaz, hogy meghaltak, de legalább már nem szenvednek. De kitudja, hogy Liam barátai és barátnője milyen veszélyben lehet? Lehet,hogy már rég megtámadták őket vagy menekülnek. Semmi sem biztos, ami borzalmas, hiszen ha reménykedsz és úgy gondolod, hogy minden rendben van és a végén kiderül, hogy nem, akkor az eléggé nagy sebet ejthet rajtad.
- Harry-vel vigyázz! - mondta halkan, mire értetlenül tekintettem a barna szemibe.
- Miért kéne vele vigyáznom?
Mielőtt megszólalhatott volna, lentről egy hangos csapódást hallottunk. Elsőnek azt hittem, hogy Jade-ék tértek vissza, de aztán csoszogás és morgás hangja zengett az üres házban. Ijedten kaptam a fejem a srácra, aki a kezembe nyomott egy puskát, majd előre indult. A szívem a torkomban dobogott, ahogy közelíteni kezdtünk a lépcsőhöz és megláttuk a felfelé törekvő zombikat. Az volt a legborzasztóbb, hogy olyanok is voltak, akik gyerekként lettek zombik, ami rettentően fájt.
Az egyik már a lépcső tetején állt és éppen a karomat akarta megragadni, amikor a fegyver elsült és már csak azt láttam, hogy gurul lefelé a lépcsőn, Liam pedig ismét céloz. Vettem egy mély levegőt és én is lövöldözni kezdtem, de mivel nem vagyok benne a legjobb néhány félre ment.
- Liam - kiáltottam, ahogy egyre jobban közeledtek felénk.
A srác igyekezett megfékezni őket, de időközben kifogyott a fegyveréből a lőszer, az utánpótlás pedig messze volt. Kikapta a kezemből az enyémet és azzal lövöldözött, amikor is az egyik elszabadult mellette és rám emelte az üvegestekintetét. A levegőt kapkodva hátráltam, miközben ő követett. Csoszogva haladt előre, mire a hátam neki ütközött a falnak. A zombi egyre jobban közelített, míg végül már az arcom előtt volt és felkészült arra, hogy megöljön. Hirtelen a szemeim előtt lepergett az egész életem. Nem hittem, hogy megmenekülök, hiszen Liam a többi zombival van elfoglalva, szerintem észre se vette a dolgokat. Lehunytam a szemem és feszülten vártam a halált...
