Sziasztok! :) Nos hát igen.. egy igen hosszú kimaradás után megjött a rész.. Nagyon sajnálom, sőt még jobban! :/ De a lényeg.. Most már itt vagyunk újra!!! :D Nem tudom, hogy ezek után hogy fogjuk hozni a részeket, de megpróbálunk a legjobb tudásunk szerint és ahogy időnk lesz rá.. :) Nem is beszélek tovább! :) Akkor a következő résszel Niki fog jönni. A mostanihoz pedig jó olvasást! ;) :D
*Jade*
Amint kiléptünk az ajtón, elkapott az a frusztrált érzés, hogy mindjárt visszaszaladok és Harryt otthagyom a nővéremet pedig hozom magammal. De már mindegy, nincs mit tenni. Valakinek vigyázni kell a kapitányságra is, én pedig képtelen lennék most egy helyben ülni és csendben várni a másnapot, hisz az alvás úgy sem menne.
- Mi a terved? - fogta meg a kezemet a fiú, mire megálltam.
- Jussunk el. Szerezzünk élelmet. Jöjjünk vissza és éljük túl. - mondtam gyorsan miközben felé fordultam.
- És hogy szeretnéd mindezt kivitelezni?
- Lehetőleg minél gyorsabban, és minél kevesebb lőszert kéne elhasználnunk. - emeltem fel a szemöldökeimet.
Megértően bólintott, majd elengedte a kezemet és elindult a kapuhoz. Hallottuk a jellegzetes hörgéseket, mire mutatott, hogy kinyitja a kaput én pedig elővettem a fegyverem és a nyílásra céloztam. Lassan nyitódott, mire kettő élőhalott esett be. Nem tudtam várni. Amilyen gyorsan csak lehetett a fejükbe eresztettem a golyókat, míg a földön hevertek. Az eső egyre jobban kezdet szakadni. Harry behúzta a két testet én pedig a kapitányság előtt vártam
- Menjünk! - ugrott be mellém, ami kicsit megijesztett.
- A kaput jól bezártad? - kérdeztem halkan.
- Persze. - vett elő egy zseblámpát, majd világítani kezdett vele.
Megindultunk az esőben. Siettünk előre. Elég nehéz lett volna fény nélkül tájékozódni, így viszont az a veszély fenyegetett minket, hogy a világosság vonzani fogja azokat a dögöket.
A fejem jobbra, balra cikázott és próbáltam koncentrálni minden apró neszre, ami nem illett oda. Szerencsénkre a kapitányság óta nem találkoztunk élőholtakkal és épségben elértünk a raktárig, ami kicsit zaklatott engem, hisz nagyon nagy ez a város és ezek meg nincsenek sehol sem. Mondjuk nem nagy a távolság a két épület közt. Ettől eltekintve ma rengeteggel találkoztunk, most meg semmi. Lehet, hogy tartanak az esőtől?!
- Segíts! - köhögött egyet a teljesen szétázott srác.
- Nem igaz, hogy nem tudsz kinyitni egyedül egy ajtót.. - forgattam meg a szemeimet.
- Talán neked menne?! - nézett rám flegmán.
Előrántottam a fegyveremet, majd a zárra céloztam. Lőttem egyet, majd megragadtam a kilincset és beengedtem magunkat a raktárba. Harry világított, majd megfogta a kezem és maga után húzott.
- Nem arról volt szó, hogy nem használunk sok lőszert?! - kérdezte rekedtes hangján.
- Kussolj! - forgattam meg ismét a szemeimet.
- De te mondtad... - nevetett fel.
- Inkább pakolj és a kezed járjon a szád helyett! - elővettem a táskám és a kaják felé biccentettem.
Percek óta járhattuk a raktárat és pakolhattunk csendben, amikor megint előtörtek a jellegzetes hörgések. Egymásra néztünk, majd becipzároztuk a táskáinkat és elindultunk a kijárat felé. A csoszogást rögtön kísérték a dolgok lelökései és a széttört üvegek csörömpölései jelezték, hogy közel lehet hozzánk a veszély. Futottunk kifelé, amikor már csak pár lépésre volt tőlünk az ajtó, egy élőhalott bukkant fel előttünk. Megijedtem és egy kis sikoly hagyta el a számat. Az emlékek villámként hasítottak át az elmémen és láttam magam előtt apát és Tomot, ahogy haldokolnak.
Hál istennek a mellettem lévő fiúnak helyén volt az esze és rögtön fej belőtte azt a dögöt. Megragadta a karomat és kirángatott az épületből. Amint kiértünk futva siettünk vissza. Az eső sem állt el. Néhány perce szaladhattunk, amikor dörrenéseket hallottunk a kapitányság felől. A szívem egy hatalmasat dobbant és önkéntelenül csúszott ki a számon még egy sikoly és a nővérem neve.
- Amanda!!! - torpantam meg egy pillanatra, majd minden maradék erőmből elkezdtem futni.
- Jade! Várj! - kiáltott utánam.
- Bajban lehetnek! - kiáltottam hátra.
- Lassíts. - mondta, mire bevártam.
- Siessünk, kérlek!
Egy szempillantás alatt ott is lettünk. A kapitányságot megrohamozták a holtak. Kevés fény szűrődött ki a második emeletről, lent viszont betörték a kaput. A lövések folyamatosan ismétlődtek. Nagyon féltem, hogy bármi bajuk eshet a testvéreméknek. A pisztolyomat megint elővettem és a nagy tömegre céloztam, mire valaki megfogta a kezem és nem engedte, hogy lőjek.
- Okosan kell csinálni! Ha lősz, rád fognak figyelni. - suttogta.
- Igaz! De.. - gondolkodtam el - Itt van a késem!
Kihúztam a kést az övemből, majd megindultam a fura teremtmények háta mögé. Intettem Harrynek, hogy kövessen és fedezzen, majd fejbe szúrtam a leghátsót. Egész jól ment. Az út tiszta volt előttünk, így becsuktuk a kaput és Harryt ott hagytam, hogy támassza ki valamivel. Futottam be a házba. Az ajtón beérve, rám támadt egy közülük, de gyorsabb voltam nála és sikeresen tudtam hárítani. Az adrenalin tombolt bennem. Félrelöktem, és indultam a lépcső felé, ahol tolongtak. Túl sokan voltak és nem volt időm. Jöhetett a B-terv, azaz a fegyverem. A golyók csak hasították a levegőt, a testek pedig hullottak előttem.
- Liam! - kiáltott fel a nővérem.
Az agyam elborult és csak lőttem. Amint felértem Amanda a falnak volt szorítva egy zombival és küzdött ellene. A szemeim bekönnyeztek. Céloztam és lőttem. Az élőhalott összeesett. Viszont Am kétségbeesett arca annyira szívszorongató volt, hogy alig bírtam tovább.
Egy nagy dörrenés rázott ki ebből. Hátranéztem és Harry volt ott egy hatalmas puskával. Ő Liamet mentette meg. Bólintottam, majd odaszaladtam a nővéremhez. A vizes testemhez öleltem és szorítottam.
- Ugye nem haraptak meg?! - kérdeztem remegő hangon.
- Nem! - válaszolta alig hallhatóan, majd elkezdett zokogni.
Ölelve és zokogva estünk le a földre. Annyira jó volt a karjaim közt tartani. Már-már éreztem, hogy elvesztettem. Annyira féltem! Nekem már csak ő maradt egyedül! Rá vigyáznom kell! Óvnom, megvédenem! Nem veszthetem többé szem elől. Még akkor sem, ha mással van. Ő az én felelősségem!
