9. Rész - Köszönöm Liam

Sziasztok :)) Meghoztam a következő részt. Köszönjük szépen a kommenteket <3 A következő részt Rebi hozza majd. Jó olvasást :))

*Amanda*

Jade-el még egy kis ideig a földön ültünk és igyekeztünk lenyugodni, de nekem nagyon nehezen ment. Nem tudok egyszerűen így élni. Miért nem élünk abban a  korszakban, amikor nem léteztek zombik? Minek kellett nekünk ilyenkor megszületni? Egyszerűen nem értem, hogy a sors minek tartogat számunkra ennyire borzalmas életet. Olyan rossz, hogy minden kis neszre fel kell figyelni, hogy nem tudsz nyugodtan aludni, mert félsz a holnaptól. Félsz attól, hogy elveszítheted azt, aki a legközelebb áll hozzád. Kezdtem elveszíteni az összes reményemet. Majdnem meghaltam, ha Jadék nem jöttek volna, akkor agyatlan zombi lennék vagy már nem is élnék. Talán jobb is lenne.
Üveges szemekkel meredtem magam elé és éreztem, hogy lassan ellazulok és feladok mindent. Nem bírok így élni. Aput akarom.

- Amanda!! - rázogatott Jade, de én meg se mozdultam.
- Mi baja van? - guggolt elém Liam és nézegetni kezdte az arcomat.
- Am.. - ült mellém Harry.

Nem szóltam semmit sem, pedig kérleltek, hogy mondjak valamit, de csöndben maradtam, egyszerűen nem tudtam megszólalni. Mintha a torkomra forrtak volna a szavak. Pár percig csak annyit érzékeltem, hogy motyognak hozzám, bár sejtettem, hogy nem csak motyognak, de nem jutottak el a szavak hozzám, csak a sutyorgások. Hideg kezek érintettek, simították végig az arcomat, de nem reagáltam semmit sem.

- Kérlek, mondj valamit! - kérlelt a húgom, erre pislogtam egyet és a látásom ismét tiszta lett, de a fájdalom nem tűnt el.
A reménytelenség megmérgezte a testemet és nem tudtam ellene mit tenni.

- Meg akarok halni! - motyogtam.

A kis mondatomat kétségbeesett szisszenések és sóhajok követtek. Nyeltem egy nagyot, ahogy hirtelen két kéz tapadt a vállamra és egy meleg barna szempárral találtam magam szembe.

- Ezt nem gondolgatod komolyan. - suttogta Liam halkan és közelebb jött hozzám.
- Így is úgyis meghalunk. - töröltem le egy árva könnycseppet - Minek szenvedni tovább?

Jade-re pillantottam, aki olyan szomorúan nézett rám, hogy a szívem is megszakadt. Lassan lehunytam a szemem és igyekeztem magamat lenyugtatni, mert ismét zaklatott lettem.

- Gyere velem! - hallottam Harry rekedtes hangját - Hagyjuk őket egy kicsit egyedül.
- Biztos? - suttogta Jade akadozva.
- Liam tudja mit csinál.

Hallottam a húgom sóhaját, majd a lépteik elhalkultak és csak is a heves lélegzetem és Liam forró keze maradt. A szemeimet még mindig csukva tartottam és észre sem vettem, hogy újra záporoznak a könnyeim, csak akkor, amikor Liam suttogni kezdett.

- Amanda, nyugodj meg. Nem lesz semmi baj.

A fejemet ráztam és végre ránéztem a fiúra, aki összeráncolta a homlokát és aggódva figyelt engem.
- Annyira fáj ez az egész.
- Tudom, hidd el, nekem is. - suttogta fájdalmas hangon, mire rádöbbentem, hogy milyen önző is vagyok, hogy csak is a saját fájdalmammal törődök.
- Itt vagyunk egymásnak mi négyen. Együtt elérünk New York-ba és megtaláljuk a többieket is. Semmi gond nem lesz. - mosolyodott el halványan és a fülem mögé tűzte a hajamat.
- Hogyan tudsz ennyire optimista lenni? - szipogtam.
- Próbálok csak is a jó dolgokra koncentrálni.
- Mégis milyen jó dolgok vannak?

Közelebb húzódott hozzám és kitárta a karjait felém. Egy pillanatig haboztam, majd sóhajtva borultam a számomra még mindig ismeretlen fiú karjaiba. Annyit tudtam róla, hogy híres volt, amikor még volt normális élet, semmi mást nem tudtam róla, mégis olyan érzésem volt, minta mindig is velem lett volna. Erős karjaival szorosan tartott engem, míg én a nyakát ölelve bújtam hozzá közelebb. Annyira biztonságban éreztem magam vele.
Tudtam, hogy ő is fél, de még sem mutatta ki és ezt tiszteltem benne.

- Ez is egy jó dolog. - motyogta halkan és végig simított a hátamon - Ott van még a húgod is. Szüksége van rád.
- Igazad van. - suttogtam - Nem tudom mi ütött belém.
- Csak félsz. Ez ilyen helyzetben természetes.

Lehunytam a szemeimet, miközben ő szorított az ölelésén. Ott álltunk pár percig, én pedig egyre nyugodtabb lettem és hirtelen olyan hülyének éreztem magam, amiért így viselkedtem. Lehet Liam úgy gondolja, hogy ezt csak a félelem hozta ki belőlem, de akkor is annyira túl reagáltam.
A levegő mintha melegebb lett volna és már a félelem sem ért el hozzám, mert Liam ott volt. Valami olyan van a természetében és a hangjában, ami teljesen lenyugtatja az embereket.

- Köszönöm Liam. - motyogtam a nyakába.
- Nem kell semmit sem köszönnöd. - végig simított a hajamon, majd lassan elhajolt tőlem és elmosolyodott - Lessük meg Harryéket.. - kacsintott és a kezemnél fogva húzott engem a főterembe, ahol Harry és Jade szúrós pillantásokkal lövellték egymást. Harry nem is annyira, inkább Jade.

- Min kaptatok össze már megint? - kérdezte Liam, közben egyszer sem engedte el a kezemet.
- Semmin. - morogta Jade, majd közelebb jött hozzám - Jól vagy?
- Igen. Hála Liam-nek.

A fiú elpirult egy kicsit, ahogy minden szempár rászegeződött, majd zavartan beletúrt a hajába. Jade hálásan a srácra mosolygott, majd megölelt engem.
- Annyira sajnálom, hogy ilyen hülye voltam. - moytogtam.
- Nem gond Am.

Miután lassan kikerültem a figyelemközéppontjából és vagy még ezerszer kértem bocsánatot a kiakadásomért, elhatároztuk, hogy bebarikádozzuk az egész helyet, mert úgy tűnt, hogy még sokáig leszünk ott a vihar miatt.
Liam és Harry az asztalokat hurcolgatták a különböző helységekből, míg mi a székeket vittük. Igaz ezek nem olyan erős dolgok, hogy örökké távol tartsák a zombikat, de egy napra biztosan kibírják. Végül két csapatra szakadtunk. Én és Harry mentünk az épület baloldalára, míg Liam és Jade a jobbra. Jade-el együtt akartunk menni, de a srácok úgy gondolták, hogy jobb lesz a fiú-lány felállás, mert így legalább meg tudnak minket védeni. Harry mellettem baktatott, miközben a zseblámpával megvilágította a falakat, hogy megnézze nincsenek-e rések valahol.
Az ablakok már eleve be voltak barikádozva és eléggé erősnek tűntek, de azokat is megnéztük, hátha megrongálódtak. Végül csak két rést kellett a falon betorlaszolnunk, ami nem volt sok munka. Harry megkönnyebbülten dőlt a falnak és nézett rám.

- Csodállak titeket, amiért ennyire bírjátok. - motyogta halkan.
Keserűen felnevettem és a hajamba túrtam.
- Jade az, aki bírja. Láttad, hogy az előbb is mennyire kiakadtam.
- Igaz, de jogosan. Én is kiakadnék, ha egy zombi majdnem felfalna. - rázta meg a fejét és közelebb jött hozzám - Erősebb vagy, mint hinnéd.

Felsóhajtottam és egyáltalán nem hittem neki. Még hogy én erős? Sem fizikailag, sem lelkileg nem vagyok az, ellenben Jade-el, aki totálisan bátor. Ahhoz képest, hogy én vagyok az idősebb eléggé gyáván viselkedek. Nekem kéne Jade-t megvédeni és nem fordítva. Csalódást okoztam mindenkinek. Apunak, anyunak és Tomnak is. Oh...Tom. Annyira kedveltem őt és Jade is boldog volt vele. Tudott nevetni annak ellenére, hogy milyen nyomorúságos helyzetünk volt abban a bunkerban. Tom volt az, aki Jade-t erőssé tette, aki miatt nem lett úrrá rajta a reménytelenség. Az ő kapcsolatukat mindig is csodáltam és mindig is olyat akartam, mint az övék volt, erre szempillanatok alatt vége lett. Nem is tudtam elképzelni, hogy Jade milyen fájdalmakon mehetett keresztül apu és Tom elvesztése miatt. Én meg rinyálok, amiért minden olyan rossz.
Mély levegőt vettem és az előttem álló srác zöld szemeibe pillantottam. Aggódva méregetett, aztán közelebb jött és a kezemet megszorítva bátorítóan elmosolyodott.

- Menjünk vissza.

Bólintottam és követtem a fiút, vissza a főterembe, ahol Jade és Liam már ott volt. Ott ültek a földön és a kajákat pakolgatták ki a táskákból. Nehéz léptekkel közeledtem hozzájuk és végül leültem a földre. Nem tudtam mennyi lehetett az idő, de éreztem, hogy már nem sokáig tudok talpon maradni a fáradságtól. Sok minden történt és teljesen kimerültem.

- Gyere Amanda. - motyogta Harry és a kezét nyújtotta felém.

Hezitáltam egy kicsit. Miért menjek oda hozzá? Liam figyelmeztetése lebegett a fejemben:"Vigyázz Harry-vel!" Ezt mire értette? Miért kéne vele vigyáznom?
A gondolkodásom eléggé lassú volt a több órás mászkálás és a halálfélelem miatt, így nem annyira tudtam koncentrálni és lassan Harry-hez mentem. A mellkasát átölelve bújtam hozzá és a fejemet a nyakába bújtatva igyekeztem álomra lelni. Nem kellett sok idő és már is a tudatlanság mélyére csöppentem.
Éreztem, ahogy alattam mozog valami, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Betakartak lágyan, aztán léptek zaja törte meg a csendet.

- Harry! - hallottam Liam mély hangját, ahogy egy kissé fel van háborodva.
- Mi van?
- Ezt nem csinálhatod tovább. - morogta a másik fiú, erre Haz lepisszegte - Jade is alszik.

Harry felsóhajtott, én pedig résnyire kinyitottam a szemeimet és rájöttem, hogy nem álmodtam. Hazza és Liam egymás előtt álltak és úgy beszélgettek, miközben a nap sugarai lassan beszöktek a falapok réseinél.

- Ezt nem teheted, nem helyes. - rázta a fejét Liam.
A másik fiú a göndör fürtjeibe túrt és sóhajtozva dőlt neki a falnak.
- Nem azért mondtam el neked a dolgokat, hogy kioktass!
Liam éppen nyitotta a száját, amikor egy nagy csattanás törte meg ismét a csendet. Jade erre rögtön felriadt, így én is felültem és pislogva néztem körbe.
- Megnézem mi volt az. - mondta Liam és egy pisztolyt felkapva indult a zaj irányába.
Liam szavai visszhangzódtak a fejemben. Nem helyes. Ezt nem teheted. Mégis miről van szó? Összehúztam a szemöldököm, miközben Harry lassan leült mellém és magához húzott.
- Jól aludtál? - kérdezte suttogva és végig simított az arcomon.

A zöld szemeivel engem fürkészett, miközben az arcomat cirógatta lágyan. Éreztem, hogy egyre jobban kipirulok, így zavartan lehajtottam a fejem és igyekeztem a fiú közelségével nem is foglalkozni. Nyeltem egy nagyot, Harry pedig még közelebb hajolt és a fejét az enyémnek döntötte. A forró lélegzete a bőrömnek ütközött és hirtelen el is felejtettem, hogy hol vagyok. Olyan volt, mintha ez a sok rossz nem is létezne.

- Harry, szállj le a testvéremről! - morogta Jade, mire hirtelen visszazuhantam a valóságba.
A fiú nevetve húzódott hátrébb, én pedig felsóhajtottam és elfordítottam tőle a fejemet, hogy a közelgő Liam-re pillantsak.
- Nincs semmi gond. - mondta nyugodtan és a pisztolyt lerakta a helyére - De úgy tűnik még egy napot itt kell töltenünk....