2. Rész - Siessünk!

Sziasztok!! :D:D RebekaS7 vagyok és hoztam az új részt!! :D:D Nos... :D:D Igazából nincs semmi hozzáfűznivalóm.. :D:D Vagy már nem is tudom, mit kell itt ilyenkor írni.. xD teljesen megbolondultam.. :D:D Igen.. :D:D meglehet, hogy majd a részen is látszani fog, de sebaj.. :D:D Annyi minden van a fejemben, amit leírnék, de nem :D:D Még ráérünk.. :D:D Szóval.. :D:D a következő részt ugyebár NicoleRed fogja hozni, de ő most elutazott, szóval... :D:D a rész határozatlan időn belül érkezik!! :D:D hm... :]]]] Jóó! befogtam xD :D megyek is bandázni a haverokkal.. :D:D Ti meg ne maradjatok csöndben!! ;) Jó olvasást :D

RebekaS7 ♥ xox

*Jade*

APA!! - kiáltott mellettem Am, de választ már nem kapott..

A könnyek elkezdték marni a szemeimet. Csak néztem. Néztem őt, apát, ahogy a vér eláztatta a kötéstét. Tudom! Nekem kell megtennem, de ez akkor is.. Annyira nehéz. Nekünk csak ő volt. Mindig próbált minket védeni. És most, hogy kitört a járvány.. Egyszerűen túl sokat vállalt. Persze, tudjuk, hogy a jó ügy érdekében halt meg, de én akkor is megbosszulom a halálát. Az övét! És mindenkiért, akit valaha elkaptak ezek a dögök és átváltoztatták, vagy élve felfalták őket.

Amanda térdre rogyott és apa testét ölelte. Imádta őt. Neki mindig is ő volt a tökéletes ember, akár csak nekem, de én kevésbé mutattam ki így az érzelmeimet. Vagy nem is tudom... 

Valami nagy lárma ütötte meg a fülemet. Hátrafordultam, de nem láttam szinte semmit, a homályosságtól. Felemeltem az egyik kezemet és megtöröltem a szemeimet. A kép egyre jobban kezdett kirajzolódni. Egy zombi volt ott. Jobban mondva még mindig ott volt. Gyorsan kellett döntenem, mert az ajtó egyre jobban mozgott. 

Hátrafordultam. Felemeltem a kezemet, amiben a pisztolyt tartogattam. Egyenesen a koponyájához tartottam. Megfogtam Am kezét, és fel akartam húzni, de nemes egyszerűséggel lerázta magáról a kezeimet, és jobban szorította a halott apánkat. 

Nyeltem egy nagyot, majd becsuktam a szemeimet. Nem akartam látni, ahogy szétloccsan a koponyája, amint belefúródik a töltény.

- Hamarosan találkozunk! Talán előbb, mint gondolnánk...

Az ujjamat hátrahúztam, ezzel meghúzva a ravaszt. Egy hatalmas dörrenés töltötte be a szobát. Éreztem, ahogy meleg kis cseppek zuhannak a fedetlen bőrömre. A gyomrom is megremegett.

Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Apának egy hatalmas lyuk volt a halántékán. Ajkaim megremegtek. Másodpercekig le voltam még fagyva, de éreztem, hogy fogy az idő. És a katona szavai csengtek a fülemben. "Bejutottak" Megráztam a fejemet, majd a fegyverekért indultam, amiket még apa készített ki a halála előtt. Bedobtam az egyiket a táskába, amit aztán a hátamra is dobtam, a többi dolgot pedig a kezemben tartottam, aztán odasiettem Amandához.

- Indulnunk kell! - guggoltam le mellé.

- El kell temetnünk! - szipogott, miközben a szemeimbe nézett.

- Jól tudod, hogy ez nem lehetséges! Mennünk kell, vagy itt esznek meg. - fogtam meg a vállát, aztán felfelé kezdtem húzni a nővéremet.

Megértően bólintott, majd felállt. Letörölte a könnyes arcát és az ajtóhoz indult. Megtorpant és mereven nézett kifelé. Odaigyekeztem mellé. Lenéztem a karjaira, amik remegtek. 

- Hogy fogunk kijutni? - suttogta. 

- Megöljük a dögöket. - válaszoltam nyersen.

- De.. De..

- Am! - álltam elé - Jól tudod, hogy meg kell védenünk magunkat. - majd a kezébe nyomta a fegyvert, amit gondolom neki szánt apa. - Megtanítottak minket lőni. Csak ébernek kell lennünk és megléphetünk. Aztán pedig irány New York. - simítottam végig jobb karján. 

- Bemérünk, célzunk, lövünk. - bólintott minden egyes szó után. 

- Nyisd az ajtót, majd én kinyírom őket. De amint lelőttem őket, utána futunk. Mégpedig a 24-es szobához. Ott van az alagút bejárata. - mosolyodtam el.

Beleegyezően bólintott, majd az ajtó mögé állt. Ráfektette kezét a kilincsre. Felemeltem a pisztolyomat. Feszülten figyeltem. Amint megrántotta, pillantásomat felvezettem. Az élőholtak abban a pillanatban szinte beestek az ajtón. Nem tétlenkedtem. Lőttem! Lelőttem egyet, de volt vele még három.
 Az utolsót épp, hogy akkor tudtam elkapni, mielőtt még elért volna hozzám. 

- Futás! - kiáltottam, majd átugráltam a rothadó testeken és indultam előre. 

Ahogy szaladtam, benéztem ide-oda. Mindenhol katonák, zombik, őrök, tudósok, gyereke vagy civilek hevertek. A gyomrom ismét görcsbe rándult. Hátranéztem, és láttam, hogy Am nincs nagyon lemaradva. De amikor előrefordultam, meglepődtem. Szinte centikre állt tőlem, egy járkáló dög. A kezemet fellendítettem, majd leterítettem egy lövéssel. 

***

Lihegve téptem fel az ajtót, miután beírtam a biztonsági kódot. Előreengedtem Amandát, én meg még egyszer körülnéztem, hogy van-e valahol túlélő, vagy zombi. De senkit, semmit sem találtam, így besiettem én is, aztán visszazártam az ajtót.

- Jade? Amanda? - hallottam, ahogy valaki nem távol a nevünket mondja.

- Ki az? - kérdeztem vissza szinte reflexszerűen. 

- Én! Tom.

- Istenem! - sóhajtottam fel.

Szemeimmel rögtön megtaláltam őt, amint megfordultam. Sietve borultam a nyakába. Karjaim megfeszültek körülötte, ahogy az övéi is, amint átkarolt. Ajkaim megremegtek és pár kósza könnycsepp siklott le az arcomon. 

- Meghalt. - suttogtam a vállába. 

- Tudom, kicsim! - simított végig a hajamon, majd adott egy puszit rá.

- Indulnunk kéne! - szólalt meg Am.

- Igazad van! Egy percet sem vesztegethetünk, főleg ilyen időben. - húzódtam el Tomtól. - Induljunk. 

- Van fegyveretek? - kérdezte Tom, amikor már indultam a rejtett ajtóhoz.

- Kettő és talán 50 töltényünk. - mondta Am.

- Jó! Nálam van elég. Ezekkel, meg a töltényekkel, vagy 200 járkálót meg tudunk ölni.

- Ezt jó hallani, de gyertek.- mondtam

Azzal kinyitottam az ajtót és bekapcsoltam a lámpákat. A hatalmas, de szűk folyosón sorban gyúltak ki a lámpák. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd megvártam a többieket. Ha jól láttam, Tom pár fegyvert, meg töltényeket tett Am táskájába. Azután ő is felkapott egy táskát a hátára,és egy másikkal közeledett felém. Amikor elért, a kezembe nyomta. Vetettem rá egy pillantást. Levettem a táskámat és belerakta abba, amelyet Tom adott.
Tom indult meg elsőnek. Ránéztem Amandára. Biccentettem neki, hogy csak legyen ő középen. Szófogadóan elindult. Így én maradtam utoljára. Mielőtt még becsukhattam volna a titkos ajtót, valaki dörömbölni kezdett a bejáraton. Megtorpantam. Nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak.
Épp készültem, hogy megnézzem ki lehet az, amikor egy hatalmas sikolyt hallottam, és abbamaradt a zaj. A kezemet a szám elé kaptam. Valaki meg akart innen szökni, és szinte a célnál halt meg.
Lesiklott az arcomon pár könnycsepp, de nem hezitáltam tovább. Behúztam az ajtót és bezártam.

- Siessünk! - szóltam oda a többieknek és a fegyveremet szorongatva megindultam, megindultunk, valamerre, amerre ez a vészkijárat vezet...