5. Rész - Két alak

Sziasztok :) Köszönjük szépen a kommenteket <3  NicoleRed xx

Amanda szemszöge:

Az épületek tetején mászkálgatva igyekeztünk a kapitányság felé, ahol elvileg eléggé védett a hely, így tudunk ott éjszakázni, illetve vannak ott fegyverek. Igaz, hogy van nálunk már fegyver, de ezek igencsak rosszak és ott lehetséges, hogy vannak normálisak.
Jade rettentően le volt törve ,nem is csodálom, hiszen most vesztette el a szerelmét, ráadásul meglehetősen tragikusan.

- Jól vagy? - kérdeztem tőle halkan, mert az elmúlt fél órában szinte meg se szólalt.

Lassan bólintott és Tom nyakláncára fektette a kezét, ami a nyakában lógott. Vettem egy mély levegőt és megöleltem.

- Minden rendbe fog jönni. - mondtam neki, de ő lassan megrázta a fejét.
- Őket már nem hozhatjuk vissza. - nyöszörögte, majd letekintett a ház tetejéről.

A zombik egész úton követtek minket, de szerencsére még nem találtak felvezető utat, így biztonságban voltunk, csak azt nem tudtuk meddig. Minél hamarabb el kell érnünk a kapitányságra.
A következő ház tetejére tekintettem, ami körülbelül 3 méterre lehetett tőlünk. Fújtatva a hajamba túrtam és gondolkoztam, hogy vajon hogyan is juthatnánk át, hiszen olyan nagyot nem tudunk ugrani.

- Van valami ötleted? - pillantottam a húgomra, aki épen a lemenő napot nézte, ahogy mindent bearanyoz a fénye.

- Tom éppen naplementekor csókolt meg először.

Felsóhajtottam és a vállára tettem kezem. Úgy látszik át kell vennem a szokásos feladatát. Ő sokkal erősebb lelkileg, mint én és ez mindig a javára is vállt, de úgy látszik ezt már nem viselte el. Meg is értem. Apu és Tom miatt én is nagyon rosszul érzem magam, de rá kellett jönnöm, hogy mi vagyunk az emberiség utolsó reménye és nem szabad a figyelmünknek elterelődni a célunktól.

- Mennünk kell tovább, míg be nem sötétedik.

Lassan felém fordult és láttam a könnyeit, ahogy lassan legurulnak az arcán. Bólintott és imbolyogva felállt.

- Nincs itt valami, amin átmehetünk? - körbe tekintett a tetőn, ahol volt néhány fadarab, de mind rövidnek tűnt.
- Melyik is a kapitányság?

Néztem körbe és keresgéltem a mi házunk után, de csak romhalmazt láttam. Olyan volt, mintha egy bomba robbant volna a város közepén.

- Az ott! - mutatott egy közelben lévő épületre, ami nagyjából még egyben is állt.
- Szerinted eltudunk addig futni?
- Meglehet. - húzta meg a vállát, aztán letekintett ismét.
- Jól van, akkor hajrá. - morogtam.

A bejáratot kerestem, ahol bemehetünk a házba és onnan pedig ki az utcára, ahol tucatjával vannak a zombik. A félelem egy kis szikráját éreztem a lelkemben, de nem engedtem, hogy tűzzé váljon és eluralkodjon rajtam. Nem félhetek mindentől.
Megtaláltuk a lejáratot, amin egy csomó törmelék volt. Nagy nehezen elszedtük azokat onnan és felnyitottuk a lejáratott. Egy vas létra vezetett a ház belsejébe. Jade vállalkozott arra, hogy elsőnek megy. A pisztolyokat olyan helyre raktuk, ahol könnyen előtudjuk venni. Jade lassan lemászott, én pedig követtem.

Körbenéztük, majd indultunk a lépcső felé, minden egyes neszre figyelve. A lépteink halkak voltak és igyekeztünk nem nagy zajt csapni, nehogy ránk találjanak. A földszintre érve rögtön láttuk az okát, amiért nem volt egyetlen egy zombi sem a házban. Az ajtók és az ablakok be voltak barikádozva, így elzárva az utat. Hallottuk, ahogy kaparásszák a fatáblát és ez megrémisztett.

- Merre tovább? - kérdeztem suttogva.

Jade elgondolkozva tekintett az ablakokra, majd lassan megrázta a fejét és nekidőlt a betonoszlopnak. Egy kis ideig még gondolkoztunk.

- Ez veszélyes lesz, de muszáj megpróbálunk. - mondta végül és a kezébe vette a pisztolyt.

Ijedten tekintettem a szemeibe, amik a szomorúságtól és az elszántságtól csillogtak.

- Leszedjük a barikádot, aztán lelőjük azt amelyik az utunkban van és futás. - foglalta össze a tervet.

Elhúztam a szám, mert ez tényleg nagyon veszélyes.

- Nincs gránátunk véletlenül? - emeltem fel a szemöldököm, mire ő vigyorogva tekintett rám.
- Azt hiszem van. - a táskáját elővette és kutakodni kezdett, míg végül elővett egy kis fekete valamit.
- Jól van. A terv első fele az, amit mondtál. Idebent nem robbanthatunk, mert nem biztos, hogy elég stabil az épület. - magyaráztam a tartóoszlopokra tekintve.

Ő csak bólintott. Gyorsan a fadarabokhoz mentünk és elkezdtük leszedni őket, minél jobban szedtük, annál inkább nyúlkáltak befelé. Néhányat lepuffantottunk, majd amikor szabad lett az út futva menedék felé mentünk.
Jade gyorsan kihajította a gránátot, ami pár másodperc múlva robbant. A ház megremegett, de úgy tűnt még egyben marad. Néhány zombi megúszta a robbanást és felénk közeledett. Elkezdtünk rájuk lövöldözni, mire azok beterítették a földet. Megnyugodva vettük észre, hogy már nincs semmi akadály előttünk, amikor a betonoszlop halkan reccsent egyet. Törés cikázott át rajta.

- Futás! - kiáltotta Jade és megragadta a kezem.

A kijárat most hirtelen túl messzinek tűnt, de nem adtuk fel és futottunk, ahogy csak tudtunk. Éppen időben értünk ki onnan. Az épület rögtön összeroskadt. Lihegve tekintettünk hátra, majd megöleltük egymást.

- Sikerült. - suttogtam megkönnyebbülten és a húgom arcára tekintettem.

A messzeségből hangokat hallottunk és már a nap is alig nyújtott valami fényt. Gyorsan a kapitányság felé vettük az irányt és futni kezdtünk. Boldogság kerített hatalmába, ahogy egyre jobban közelítettünk a menedék felé.
Hirtelen egy puska hangja zengette be a teret, majd egy golyó süvített el a fejem mellett. A szívem rettentő gyorsan dobogott és az a tudat, hogy majdnem fejbe lőttek egyszerűen megrémisztett. Egy pillanatra megálltam, mire Jade lehúzott a földre. Újabb lövések hallatszottak, majd  a golyók a mögöttünk lévő dolgokba fúródtak.

- Ki az az állat, aki lövöldözik ránk? - sziszegte a fogai közül.

Előre tekintettem és két alakot láttam a kapitányság ajtajánál. Puskákat tartottak a kezünkben és felénk céloztak.

- Nem vagyunk az ellenségetek. - kiáltottam, Jade pedig összezavarodva tekintett rám.

Megmutattam nekik az alakokat, mire megértette.

- Szerinted beszélik a nyelvünket?
- Nem tudom. - morogta - Hé, mit lövöldöztök ránk? - ordította.

Az alakok lassan közelítettek hozzánk. Az egyik nézte a terepet, míg a másik rajtunk tartotta a tekintetét. Minél jobban közeledtek annál jobban láttam ,hogy két sráccal van dolgunk. Az egyik leguggolt hozzánk.

- Gyertek gyorsan! - húzott fel minket és futásnak eredtünk.

Amint beértünk a kapitányságra, rögtön eltorlaszolták az ajtót és lihegve dőltek a falnak. Mire egy kicsit lenyugodtunk jobban szemügyre tudtam venni a fiúkat. Annyi évesek lehettek, mint mi. Az egyiknek barna göndör haja volt és rendkívül gyönyörű zöld szeme. Az arca meglehetősen helyes volt, míg úgy is, hogy néhány karcolás volt rajta. Sejtettem, hogy ő olyan fiú lehet, akiért a lányok csak úgy bomlanak.
A másik fiúra néztem, akinek a tekintete engem fürkészett. A barna haja rövidre volt nyírva és össze-vissza állt. A szemei barnák voltak és tükrözték a jóságot, ami benne lakozott. Az ajkai teltek voltak, az álla pedig férfias, az arcát pedig kicsi borosta borította.

- Mi a fene ütött belétek? - fakadt ki magából Jade és a zöldszemű sráchoz ment.
- Azt hittük, hogy zombik vagytok. - válaszolta halk rekedtes hangon, a szemei pedig lángoltak.
- Szerinted úgy nézünk ki, mint ők?

Megforgattam a szemem, majd vigyorogva a másik srácra tekintettem, aki mosolyogva nézte őket, ahogy veszekednek.

- Hé! Fogjátok magatokat vissza! - mondtam, mire mind a kettő rám meredt.

Összehúztam magam és a fal mellé álltam. Jade folytatta a kiosztást, hogy mit is képzeltek magukról. Említette azt is, hogy majdnem fejbe lőttek engem. Én nem hibáztatom őket, hiszen nem lehettek benne biztosak, hogy nem azok vagyunk-e.

- Jade, vegyél nagy levegőt és nyugi! - álltam mellé és megfogtam a vállát, hogy elhúzzam a sráctól, aki huncutul vigyorgott, annak ellenére, hogy a húgom lekiabálta a fejét.

- Amúgy Harry Styles vagyok. - mondta végül, erre Jade csak fújtatott és leült a fal mellé.
- Én Amanda Mikaelson vagyok, ő pedig Jade, a húgom. - mondtam és megráztam a fiú kinyújtott kezét.
- Liam Payne. - mosolygott a másik srác.

Ahogy múlt az idő, úgy Jade egyre jobban kezdett ellazulni, de Harry-vel még mindig hidegen bánt. Megráztam a fejem és leültem Liam mellé, miközben Harry és Jade elmentek fegyvereket keresni. Igaz, csak azért ment vele, mert nem tudta, hogy hol vannak.

- Mi járatban vagytok itt? - kérdezte halkan Liam.

Elmeséltem neki nagyjából, hogy New Yorkba igyekszünk, hogy valamilyen katonai papírokat megszerezzünk, amik elvileg utat mutatnak a zombik kiirtásához. A szomorú részleteket nem meséltem el, mert nem voltam biztos benne, hogy kibírom-e sírás nélkül.

- Na és ti? - emeltem fel a szemöldököm.

Liam halkan sóhajtott egyet.

- Egy híres bandában voltunk, mielőtt kitört a járvány. Épp New Yorkba igyekeztünk, mivel ott kellett volna fellépnünk. A barátnőm és a bandám többi tagja busszal tette meg az utat, mi pedig úgy döntöttünk, hogy repülővel megyünk. - egy pillanatra elakadt, hogy összeszedje a gondolatait - Mire elindulhattunk volna a járvány kitört. - rázta meg a fejét kétségbeesetten - Őket szeretnénk megtalálni.
- Biztos jól vannak. - biztattam, bár nem voltam benne biztos.

Harry és Jade nem sokkal később visszatértek. A lány szája mosolyra volt húzódva és közelebb jött hozzám.

- Nézd! - tartott elém egy íjat - Ez lesz a fegyverem. Imádom.

Elvigyorodtam, majd a srácra néztem mögötte, aki kuncogott....